ÁROP - Államreform Operatív Program

Helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása

Műhelymunka

 

A rendezvény célja a projekt első negyedévében elkészült tanulmányok bemutatása és megvitatása volt, amelyre meghívást kaptak a kormányzati képviselők, a szakmai szereplők, illetve a közszolgáltatások témájában jártas elméleti kutatók is.

A rendezvény első részében a projektvezetők és az egyes projektelemek felelősei beszámoltak az első eredményekről, a feltárt nemzetközi tendenciákról, a hazai folyamatokról, az egyes önkormányzati közszolgáltatások jogszabályi kereteiről, problémáiról, lehetőségeiről. Ezt követően a meghívott résztvevők fejthették ki nézeteiket, mondhatták el gondolataikat, melyek az elkészült összegző tanulmányokba is beépültek.

 

Kattintson a képekre a nagyításhoz!